„Rabszolgává nyomorítva”

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján Dindi István Nagytétényi izraelita családok című könyvét mutatják be az egykor zsidó imaházként működő épületben, a nagytétényi könyvtárban. Az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadítása napján, január 27-én arról a hatmillió zsidó származású emberről, köztük csaknem félmillió magyar zsidóról emlékezünk meg, akiket gázkamrába vittek, akik soha nem tértek haza, akik olyan munkatáborokban sínylődtek, mint Auschwitz-Birkenau.

A 39 életét vesztő nagytétényi és a megsemmisítő táborban elhunyt 48 budafoki zsidó vallású ember neve a Holokauszt Emlékközpontban lévő Áldozatok Emlékfalán olvasható a 170 ezer bevésett név között (képünkön).

A nagytétényi Frank család szerencsére „megúszta”, az auschwitzi haláltáborból ugyanis hazajött Frank Julianna a testvéreivel és kislányával, a tizenhárom éves Deutelbaum Jolánnal, aki így ír felnőtt korában papírra vetett visszaemlékezésében: „Sajnos magam is megjártam a poklok poklát, méghozzá 12 éves gyerekként. A legszörnyűbb élményem az volt, amikor mindenkimtől elszakítva, egyedül maradva, a családomból kirángatva egy teljesen idegen ország idegen gonosztevői között, kivetett páriaként rabszolgává nyomorítottak. Ennek a szörnyű élménynek a súlya még most is összerántja a szívemet.”

Deutelbaum Jolán az elhurcolásuk történetét is leírta, majd utólag készített „naplóját” mindhárom gyerekének, így László Tamásnénak (született Weisz Ilona) is örökül hagyta. „…másfél-két óra leforgása alatt el kellett hagyni otthonainkat – a kevés bútor és egyéb ingóság elszállításáról a csendőrség gondoskodott –, és Budafokon a kijelölt házakba költöztették a környék zsidóságát. Amennyire csak lehetett, összezsúfolva, több családot is egy lakásba telepítve. Ezt követően – ha jól emlékszem, két-három héten belül – összegyűjtötték a gettó lakóit, és körülményesen, igen megalázó módon Budakalászra, egy téglagyárba hurcolták az embereket. Aztán elkezdődött az első bevagonírozás. Egy-egy vagonba 80-85 embert zsúfoltak össze egy vödör ivóvíz és egy üres vödör (a szükségletek céljára) kíséretében. És elindultunk a végső cél, a megsemmisítés felé. Természetesen a kissé nyitott ajtóban a felfegyverzett két kakastollas csendőr „úr” kíséretében. Kassára érve a szerelvényt kitolták egy mellékvágányra. Kiürítették a másodvödröt, hoztak ívóvizet, és elindult a szerelvény a végcél, Auschwitz felé. Innen már nem csendőrök, hanem SS-legények kíséretében. Többnapi utazást követően, hajnalban érkeztünk meg a végcélba – akkor még nem tudtuk, hova –, Auschwitz-Birkenau megsemmisítő lágerbe. Ott kinyitották a vagonokat és ordítva leparancsolták az embereket, majd ötösével felsorakoztatva elindítottak bennünket előre. Akkor még semmit sem tudtunk arról, hol vagyunk, hogy mi ez, ahol vagyunk, csak mentünk előrefelé. Legelöl állt egy magas, fess SS-tiszt, akiről csak később tudtuk meg, hogy ő a nagy kísérletező, dr. Mengele, a gonosztevő aljadék” – olvasható a család történetét is bemutató visszaemlékezésben, amely a Nagytétényi Polgári Kör gondozásában kiadvány formájában látott napvilágot.

Tamás Angéla